
ÁSZF eladás
Általános Szerződéses Feltételek – eladás
SCHAKO Kft.
I. Az ÁSZF hatálya
A jelen Általános Szerződéses Feltételek (a továbbiakban: „ÁSZF”) alkalmazandók azokra a SCHAKO Kft., mint szállító és harmadik személy, mint vevő (a továbbiakban: „Vevő”) között létrejövő szerződésekre (a továbbiakban: „Szállítási Szerződés”), amelyek keretében a SCHAKO Kft. meghatározott áruk (a továbbiakban: „Áruk”) gyártására, a Vevő részére történő leszállítására és az Áruk tulajdonjogának ellenérték fejében a Vevő részére történő átruházására vállal kötelezettséget.
Az ÁSZF hatálya egyaránt kiterjed azokra a Szállítási Szerződésekre, amelyeket a Felek egységes okiratba foglalnak, illetve amelyek a Felek egybehangzó, de külön okiratba (ajánlat – megrendelés – megrendelés visszaigazolása) foglalt nyilatkozataival jönnek létre.
A SCHAKO Kft. a Vevők részére minden esetben a jelen ÁSZF-re utalással közli az ajánlatát. Amennyiben a Vevő az ajánlatot elfogadja, az ajánlatban szereplő Áruk szállítását megrendeli, úgy a jelen ÁSZF a Felek között létrejövő Szállítási Szerződés részévé válik.
A Szállítási Szerződés és az ÁSZF esetleges ellentmondása esetén a Szállítási Szerződés rendelkezései irányadóak.
Amennyiben a Vevő a saját általános szerződési feltételeivel fogadja el a SCHAKO Kft. ajánlatát, és az általános szerződési feltételek egymással nem ellentétesek, mindkét fél általános szerződési feltételei a Szállítási Szerződés részévé válnak. Ha az általános szerződési feltételek nem lényeges kérdésben eltérnek egymástól, a Szállítási Szerződés létrejön, és az egymásnak ellent nem mondó általános szerződési feltételek válnak a Szállítási Szerződés részévé. Ha az általános szerződési feltételek között a Szállítási Szerződés lényeges kérdésében van eltérés, a Szállítási Szerződés nem jön létre.
A jelen ÁSZF mindenkori hatályos szövege elérhető a www.schako.hu weboldalon.
A SCHAKO Kft. és a Vevő között létrejövő Szállítási Szerződés részévé a Szállítási Szerződés létrejöttekor hatályos ÁSZF válik. Amennyiben a Szállítási Szerződés megkötését követően a SCHAKO Kft. módosítja az ÁSZF-et, úgy a módosított ÁSZF csak abban az esetben alkalmazandó a már korábban létrejött Szállítási Szerződésre, ha a SCHAKO Kft. a Vevőt nyilatkozattételre hívja fel és a Vevő az ÁSZF módosításait elfogadja.
II. A Szállítási Szerződés létrejötte
A SCHAKO Kft. a Vevővel közölt, az Áruk szállítására vonatkozó ajánlata tekintetében 60 napos ajánlati kötöttséget vállal.
A SCHAKO Kft. az Áruk és az azokból megvalósításra kerülő rendszerek egyediségére és komplexitására figyelemmel fenntartja a jogot arra nézve, hogy az ajánlat műszaki tartalmát az ajánlat Vevő általi elfogadását követően módosítsa, ha a módosítást az Áruk, vagy a megvalósításra kerülő műszaki rendszer időközbeni fejlesztése indokolja, vagy ha a módosítások jogszabályi előírások, az építési engedélyezési eljárásban meghatározott követelmények miatt szükségesek. E módosítások a Vevő kifejezett hozzájárulása hiányában azonban nem eredményezhetik az ajánlat olyan mértékű módosítását, amelynek elfogadása a Vevőtől nem várható el. Nincs szükség a műszaki tartalom módosításának Vevő által történő elfogadására, ha az Áruk, illetve a megvalósításra kerülő rendszer lényeges műszaki tulajdonoságai nem változnak és az ellenérték mértéke sem módosul 10 %-ot meghaladó mértékben.
A Felek között az egységes okiratba foglalt Szállítási Szerződés az aláírással egyidejűleg jön létre, ha pedig az egységes okiratba foglalt Szállítási Szerződést a Felek eltérő időpontokban írják alá, úgy a Szállítási Szerződés az utolsó aláírás időpontjában jön létre.
Amennyiben a Szállítási Szerződés a SCHAKO Kft. ajánlatának Vevő által történő elfogadásával (a megrendeléssel) jön létre, úgy a Szállítási Szerződés az ajánlat elfogadására vonatkozó nyilatkozat SCHAKO Kft-vel történő közlésének időpontjában jön létre. Az ajánlatot, illetve annak elfogadását (a megrendelést) írásban kell közölni, a SCHAKO Kft., illetve a Vevő hivatalos e-mail címére küldött elektronikus levél írásbeli közlésnek minősül. A SCHAKO Kft. a megrendelést külön nyilatkozatban igazolja vissza a Vevő részére.
A SCHAKO Kft. a Szállítási Szerződés teljesítése során külön díj érvényesítése nélkül szaktanácsadást, illetve konzultációs lehetőséget biztosít a Vevő részére, egyedi kivitel, egyedi ajánlat kidolgozása esetén a Felek a többlet időráfordítás tekintetében díjazást meghatározó külön megállapodást kötnek.
A SCHAKO Kft. a létrejött Szállítási Szerződés Vevő által kezdeményezett módosítását, illetve a már létrejött Szállítási Szerződéstől való elállást a Szállítási Szerződés létrejöttétől számított 2 munkanapon belül jogkövetkezmények nélkül elfogadja. Amennyiben ezt követően kerül sor a Szállítási Szerződéstől való elállásra, úgy a SCHAKO Kft-t a Szállítási Szerződésben kikötött nettó ellenérték 100 %-a illeti meg bánatpénz jogcímén. A bánatpénz mértékének meghatározása során alapvető jelentőséggel bír, hogy a szállítandó Áruk / rendszerek egyediek, specialitásukra figyelemmel máshol nem használhatóak fel.
A Vevő tudomásul veszi, hogy az Áruk termékleírásában, műszaki leírásában, illetve a SCHAKO Kft. által meghatározott egyéb méretezést tartalmazó műszaki leírásban a méretmeghatározások csak közelítő értékűek. Az ISO, DIN, VDI stb. szerinti adatok, illetve minősítések tekintetében, azok betartására a SCHAKO Kft. akkor köteles, ha azokat előzetesen és kifejezetten elfogadta.
III. Szállítási határidő, késedelem, többletköltség
Az egységes okiratban létrejött Szállítási Szerződés esetén a szállítási határidő a Szállítási Szerződés aláírásának időpontjában kezdődik. Ha a Szállítási Szerződés a SCHAKO Kft. ajánlatának Vevő általi elfogadásával (a megrendelés SCHAKO Kft-vel való közlésével) jön létre, úgy a szállítási határidő a megrendelés visszaigazolásának időpontjában kezdődik.
A Szállítási Szerződés (ajánlat) kifejezett rendelkezése esetén a teljesítésre just-in-time (JIT) is sor kerülhet.
Amennyiben a Vevő módosítja a Szállítási Szerződés műszaki tartalmát, úgy a szállítási határidő a módosításhoz igazodóan, megfelelő mértékben meghosszabbodik.
Amennyiben a Szállítási Szerződés létrejöttét követően a Vevő a SCHAKO Kft. teljesítéséhez még szükséges információt, hiányzó adatot, dokumentumot, engedélyt, jóváhagyást nem küld meg a SCHAKO Kft. felhívásában meghatározására kerülő ésszerű határidőben, úgy a szállítási határidő a Vevő késedelmének mértékével meghosszabbodik.
Amennyiben a Vevő a Szállítási Szerződésből eredő bármely fizetési kötelezettségével késedelembe esik, úgy a szállítási határidő a Vevő fizetési késedelmének mértékével meghosszabbodik.
A szállítási határidő meghosszabbodik a SCHAKO Kft. ellenőrzési körén kívül álló okból bekövetkezett, a SHAKO Kft. teljesítését akadályozó körülmények (különösen vis maior, sztrájk, lezárások, üzemzavarok, előre nem látható beszállítói, alvállalkozói késedelmek, stb) fennállásának időtartamával. A SCHAKO Kft. a teljesítést akadályozó körülményekről késedelem nélkül köteles tájékoztatni a Vevőt, egyúttal köteles megjelölni az akadályoztatás megszűnésének várható időpontját.
Amennyiben a SCHAKO Kft. neki felróható okból késedelembe esik a teljesítéssel, úgy a késedelem időtartamára késedelmi kötbért köteles fizetni a Vevő részére. A késedelmi kötbér mértéke: a késedelemmel érintett Áruk nettó ellenértékének 0,5 %-a / 7 (hét) késedelmes naptári nap. A késedelmi kötbér maximuma a késedelemmel érintett Áruk nettó ellenértékének 5 % -a. A Vevő a SCHAKO Kft. késedelmére alapítottan nem érvényesíthet az előzőek szerinti kötbérmaximumot meghaladó kártérítési igényt (a kárfelelősség korlátozása).
Amennyiben a Szállítási Szerződés tárgyát képező Áruk a Vevő részére történő átadásra készenállnak, a SCHAKO Kft. haladéktalanul készrejelentést tartalmazó nyilatkozatot küld a Vevő részére. A készrejelentés az Áruk meghatározott részmennyiségére is vonatkozhat. A Vevő a készrejelentést tartalmazó nyilatkozat közlésétől számított négy (4) munkanapon belül köteles az Árukat saját költségén elszállítani a SCHAKO Kft. székhelyéről / telephelyéről (az átadás helye).
A készrejelentéssel egyidejűleg a SCHAKO Kft. jogosult az Áruk ellenértékére vonatkozó végszámla Vevő részére történő kiállítására, oly módon, hogy a végszámla szerint a Vevő által még teljesítendő fizetési kötelezettség a készrejelentéstől számított 4. munkanapon esedékes legyen. Az Áruk átadását a SCHAKO Kft. mindaddig megtagadhatja, amíg a Vevő az Áruk ellenértékét hiánytalanul nem teljesítette a részére. A Vevő akkor is köteles a végszámla szerinti fizetési kötelezettségét az esedékesség időpontjában teljesíteni a SCHAKO Kft. részére, ha az Áruk átvételére és elszállítására vonatkozó kötelezettségének bármilyen okból egyébként nem tesz eleget.
Amennyiben a Vevő a készrejelentés követően bármilyen okból nem veszi át az Árut határidőben, úgy a késedelem időtartamára a SCHAKO Kft-t raktározási díj illeti meg. A raktározási díj mértéke az átvenni elmulasztott Áruk nettó ellenértékének 1,5 % -a / késedelmes hét naptári nap. Az érvényesíthető raktározási és őrzési díj maximuma az átvenni elmulasztott Áruk nettó ellenértékének 12 % -a.
IV. Az ellenérték, a csomagolás
A Szállítási Szerződésben meghatározott árak Euro-ban érvényesek, a mindenkori általános forgalmi adó felszámításával. Az Áruk ellenértékét a Szállítási Szerződésben meghatározott ütemezés szerint köteles a Vevő teljesíteni a SCHAKO Kft. részére.
Amennyiben a Vevő az ellenértéket Forintban kívánja teljesíteni, úgy az ellenérték számítására a megrendelés SCHAKO Kft-vel való közlésének napján irányadó, az MNB által meghatározott EURO – HUF középárfolyam alkalmazandó.
Amennyiben a Szállítási Szerződés létrejöttekor az árazás során figyelembe vett egyes költségelemek (különösen a külföldi beszállítások) a Szállítási Szerződés létrejöttét követően, de a teljesítést megelőzően igazolt módon, lényegesen – az Áruk meghatározott ellenértékét 10 % -ot meghaladóan – változnak, úgy a SCHAKO Kft. jogosult az Áruk ellenértékének módosítására javaslatot előterjeszteni. Amennyiben a módosítást a Vevő nem fogadja el, úgy a SCHAKO Kft. a Vevő részére címzett jognyilatkozattal jogkövetkezmények nélkül elállhat a Szállítási Szerződéstől, ebben az esetben a Felek a Szállítási Szerződés megkötését megelőző eredeti állapotot állítják helyre.
Az Áruk Vevő részére történő átadására a Szállítási Szerződés eltérő rendelkezése hiányában a SCHAKO Kft. székhelyén (2045 Törökbálint, Tópark utca 6.), kerül sor. Az Áruk ellenértékének kifizetése minden levonás nélkül, költségmentesen teljesítendő.
Fizetési késedelem esetén a Vevő a késedelembe esés időpontjától a teljesítés időpontjáig az irányadó jegybanki alapkamat + 8 % mértékű késedelmi kamatot köteles megfizetni a SCHAKO Kft. részére. Amennyiben a Vevő a SCHAKO Kft. irányában fennálló fizetési kötelezettségével 15 napot meghaladó késedelembe esik, úgy az alábbi jogkövetkezmények alkalmazandóak:
- a késedelem 15. napján a SCHAKO Kft. minden további, a Vevő részére már leszámlázott követelése azonnal esedékessé válik,
- a Vevő részére esetlegesen biztosított részletfizetési kedvezmények azonnal megszűnnek és az részletfizetési kedvezménnyel érintett teljes hátralékos összeg azonnal esedékessé válik,
- a még hatályos valamennyi Szállítási Szerződés tekintetében a Vevő elveszíti a részére biztosított árkedvezményeket,
- a SCHAKO Kft. minden további teljesítést visszatarthat mindaddig, amíg a Vevőnek kiegyenlítetlen tartozása áll fenn a SCHAKO Kft-vel szemben.
Amennyiben a Vevő ellen végrehajtási eljárás, felszámolási eljárás, csődeljárás van folyamatban, vagy ténylegesen fizetésképtelen, vagy ilyen állapot bekövetkezte fenyeget, a SHAKO Kft. jogosult az Áruk ellenértékének 100 % -át előzetesen, a gyártási folyamat megkezdését megelőzően előleg jogcímén érvényesíteni.
Amennyiben a Vevő jogi statusában, illetve fizetőkéssége tekintetében az előzőek szerinti helyzet a Szállítási Szerződés megkötését követően merül fel, úgy SCHAKO Kft. jogosult a hatályos Szállítási Szerződéstől elállni és az Áruk nettó értékének 35 % -át meghiúsulási kötbérként érvényesíteni a Vevővel szemben. A SCHAKO Kft. jogosult a kötbért meghaladó kárának érvényesítésére is, különös figyelemmel arra, hogy a legyártott Áruk specialitása miatt az Áruk egyéb felhasználására, harmadik személyek részére történő értékesítésére nincs lehetőség.
A SCHAKO Kft. az Árut a kereskedelemben szokásos módon becsomagolt állapotban adja át a Vevő részére.
V. A teljesítés helye, a kárveszély átszállása
Az Áruk tekintetében a kárveszély az átadással száll át a Vevőre.
Amennyiben a készrejelentést követően a Vevő nem veszi át az Árukat a készrejelentést követő 4. munkanap végéig, úgy a határidő lejártával az átvétel hiányában is átszáll a kárveszély a Vevőre.
VI. Kifogás és átvizsgálási kötelezettség
A Vevő jogosult a készrejelentést követően az Árukat átvizsgálni. Az átadáskor meg kell vizsgálni az Árukat, a Vevő az esetleges mennyiségi eltéréseket, illetve az Áruk esetleges sérüléseit azonnal köteles jelezni, e körülményeket a Felek a szállítólevélen feltüntetik. Mennyiségi, vagy minőségi hiba közlésére a Vevő az átvételtől számított 5 munkanapon belül jogosult. A SCHAKO Kft. a mennyiségi hibák megvizsgálására az átadáskor azonnal lehetőséget biztosít. Az átvizsgálás kiterjed a szállítás során bekövetkezett sérüléseken kívül a mechanikus részek működés vizsgálatára, beleértve a tömítéseket is. Az azonnali átvizsgálás során felismerhető hiányosság, vagy hiba esetén utóbb nem érvényesíthető igény.
A Vevő köteles az átvett Árukat a felhasználásig, illetve a beépítésig szárazon és minden sérüléstől megóvva tárolni. Biztosítani kell, hogy az Áruk felhasználásánál minden gyártói előírás, engedély- és vizsgálati kötelezettség, beépítési előírás és kezelési szabályzat betartásra kerüljön. Ha a Vevővel szemben harmadik személy követelést érvényesít, a Vevő által átvett, de még ki nem fizetett Áruk nem szolgálhatnak a harmadik személy követelésének kielégítési alapjának.
VII. Költségfelszámítás, visszatartás
A SCHAKO Kft-vel szemben a Vevő kizárólag olyan követelést számíthat be, amelyet a SCHAKO Kft. írásban kifejezetten elismert.
VIII. Tulajdonjog
A SCHAKO Kft. az Áruk ellenétékének hiánytalan megfizetéséig kifejezetten fenntartja az Áruk tekintetében a tulajdonjogát. A Vevő az Áruk ellenétékének hiánytalan kifizetéséig az Áruk állagát köteles gondosan megőrizni, azokat nem használhatja, nem építheti be, azokkal nem rendelkezhet, az Áruk tulajdonjogát, birtokát nem ruházhatja át harmadik személy részére, az Árukat nem terhelheti meg. Amennyiben a Vevővel szemben harmadik személy igényt érvényesít, a Vevő köteles késedelem nélkül tájékoztatni az igényt érvényesítő harmadik felet, hogy az Áruk tulajdonjoga a SCHAKO Kft-t illeti meg.
Amennyiben a Vevő fizetési késedelmére figyelemmel a SCHAKO Kft. a Szállítási Szerződéstől eláll, a Vevő köteles haladéktalanul a saját költségére átadni az Árukat a SCHAKO Kft. részére. A Vevő az Áruk ellenértékének hiánytalan kifizetéséig köteles az Árukat gondosan kezelni és minden sérülésről, tárolási helyszín változásról, és az Árukkal kapcsolatos minden egyéb lényeges körülményről a SCHAKO Kft-t írásban (legalább e-mail útján) tájékoztatni.
IX. Jótállás, szerződésszegés, felelősség
A mindenkor hatályos magyar jogszabályok szerint.
XI. Szellemi alkotások, Software felhasználási jog, egyedi kivitelek, adatvédelem
A Vevő részére szóló ajánlat előkészítésével, a projekt tervezésével, illetve a Szállítási Szerződés teljesítésével összefüggésben a SCHAKO Kft. által készített, vagy a SCHAKO Kft. által a Vevő részére átadott, megküldött valamennyi szellemi alkotás (ide értve különösen, de nem kizárólagosan valamennyi vázlatot, tervet, projekt felmérést, projekt számítást, rajzot, költségbecslést, műszaki adatot, katalógus- és prospektus tartalmat) a SCHAKO Kft. kizárólagos tulajdonát képezi abban az esetben is, ha azok a Vevő részére bármilyen adathordozón, illetve bármilyen formátumban átadásra, megküldésre kerülnek. E szellemi alkotásokat a Vevő kizárólag a Szállítási Szerződés tárgyát képező Áruk beépítése, az Áruk felhasználásával megvalósításra kerülő rendszer kivitelezése során jogosult felhasználni. A Vevőt a szellemi alkotások tekintetében az előzőek szerint megillető korlátozott felhasználási jog nem terjed ki arra, hogy a Vevő a szellemi alkotásokat többszörözze, harmadik személy részére átadja, vagy egyéb célokra felhasználja. A jogellenes felhasználás esetén a Szállítási Szerződésben meghatározott nettó ellenérték 10 %-val megegyező mértékű kötbérfizetési kötelezettség terheli a Vevőt.
A SCHAKO Kft. által a Vevő rendelkezésre bocsátott software-k szerzői jogvédelem alatt állnak. A SCHAKO Kft. a Vevőre csupán e software-k nem kizárólagos, korlátozott felhasználási jogát ruházza át azzal, hogy csak a Szállítási Szerződés teljesítése, az Áruk beépítése, beüzemelése, céljából jogosult azt a Vevő felhasználni. A software fordítására, sokszorosítására, átdolgozására vagy a forráskód visszafejtésére, megváltoztatására csak a SCHAKO Kft. előzetes írásbeli hozzájárulásával kerülhet sor. A software használata nem engedhető át harmadik személynek.
A SCHAKO Kft. az egyedi kiviteli dokumentációkat a rajzok és a tervek alapján készíti el, a rendeltetés szerinti feldolgozás és felhasználás céljából a műszaki dokumentáció szerinti kereskedelemben kapható anyagokból a működésbiztonsági előírások figyelembevételével. Egyebekben az egyedi gyártmányokra a fenti szabályok vonatkoznak. SCHAKO Kft. a számítógépes adatokat kizárólag kereskedelmi célra használja és figyelembe veszi a mindenkori hatályos adatvédelmi szabályokat.
XII. Az irányadó jog, a joghatóság
A Szállítási Szerződésre a magyar jog irányadó. A Felek jogvitájának elbírálására a Polgári Perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény szerint hatáskörrel és illetékeséggel rendelkező bíróság jogosult.
Kiadva: 03.2025